Sportblog

Gyerekkoromban mindig tele voltam kék-zöld foltokkal, sokszor zúgtam el bicajjal, estem el a lépcsőn, csúsztam meg a sárban. Ez sajnos a mai napig így van. Futás közben néha kimegy a bokám, a villamosról lecsúszom, a lépcsőkön felfelé esem, röplabdázás közben kövekbe rúgok bele. Egyszóval béna maradtam. De annyit azért már megtanultam, hogy sporthoz mindig használunk protektort.

A görkorcsolya csak annyiban hasonlít a sima korcsolyára, hogy egy cipő, amiben gyorsabban lehet közlekedni, mintha gyalogolnánk. A görkori a sima kori aszfaltra tervezett változata, a városban is rengetegen használják, mert gyors, biztonságos és könnyedén lehet vele fékezni. Utóbbi kettőben máris veri a szintén népszerű bicajt, sőt, mivel nem jármű, simán át lehet vele haladni a zebrán is, míg a bicikliről le kellene szállnunk és áttolni. A bicikli elegánsabb, és talán gyorsabb is, ám a görkorcsolya menőbb, és extravagánsabb.

Furcsállja, hogy minden évben autók sorakoznak a Hősök teréhez közeli Városligetnél? Nos, ők a korcsolyázók, akik télvíz idején, a Fővárosi Műjégpályán korcsolyáznak. Egészen picik is törik a jeget a pályán, fogva apa kezét, míg anya a pálya szélén tanul az oktatóktól korcsolyázni, vagy rosszabb esetben forralt bort iszogat a többi szülővel :)

A kézilabda idehaza régóta sikersportág, mind női, mind férfi oldalon. Furcsa ugyanakkor, hogy nem a főváros csapatai a legjobbak, hanem a vidéki városokban érnek el nagyobb sikereket, gondoljunk csak a Győr női, vagy Veszprém férfi csapatára. Ugyanakkor persze ott van a Fradi, amely budapesti csapat létére tudott az idén szép bravúrokat elérni a nemzetközi porondon is.

Magához a játékhoz nyilván kell egy megfelelően felfestett pálya, aminek az anyaga parketta legtöbbször, vagy valamilyen PVC. Kellenek hozzá kapuk is, meg néhány kézbe vehető labda, egy kis wax, hogy ne csússzon a bogyó, és persze két csapat, amelyek életet lehelnek a pályára. És izzadtságot. Bírók is kellenek, lehetőleg pártatlanok, mert bizony sok esetben rajtuk megy el egy-egy mérkőzés sajnos... Továbbá egy lelkes kis szurkolótábor sem árt, hiszen ha buzdítják a csapatot, jobban is megy a játék :)

Minthogy a kézilabda elég ismert idehaza, tulajdonképpen a szabályokkal is sokan tisztában vannak. Alapvető, hogy lábbal, csak úgy, mint a kosárlabda esetén, nem érhetünk bele a labdába. A kapusok persze igen, ők izomból bele is rúghatnak akár védés közben. A játék abból áll, hogy a labda népmeseszerűen kerül egyik játékostól a másikhoz: csak itt nem szájról-szájra, hanem kézből-kézbe :) A cél egyértelmű, el kell jutni a másik kapujáig, majd pedig helyzetbe kerülni valahogy, aztán gólt kell dobni. Közben az ellenfél csapata nyilván védekezik, nem hagynak minket előre jutni, blokkolják a lövéseket, és gúnyos megjegyzéseket tesznek a hajunkra. Galád tett mindez. Sokszor szabálytalankodik is a védekező brigád, mert egy-egy testcsellel el tudnánk őket küldeni bagóért, ám akkor jön egy mezráncigálás, egy odaütés, vagy egy tényleg nagyon csúnya megjegyzés a fizimiskánkra, és padlóra kerülünk. Ilyenkor szabaddobással jövünk a bűntett színhelyéről, és a játék megy tovább. Ha gólhelyzetben lévő játékossal szemben szabálytalankodnak, akkor éppúgy, mint a fociban, itt is büntető következik. Hét méterre a kapu vonalától van egy kisebb vonal, ez a hétméteres vonal, és onnan, szemből kell átverni a kapust, aki nyilván abban érdekelt, hogy kivédje a próbálkozásunkat. Ha a kapusról oldalt megy ki a labda, akkor a másik csapat jön onnan dobással, ám ha az alapvonalon gurul vagy pattan át, akkor az a kapusé.

Alapvetően nem egy durva sportág, még ha sok is a testi kontaktus a játékosok között. Vannak azonban olyan érzékeny pontjai az emberi testnek, amiket jobban használunk játék közben, így például a csuklónkat és térdünket. A csukló ugye egyértelmű, hiszen nem a fogainkkal hajítjuk a labdát, hanem a kezünkkel, így óhatatlanul is nagyobb nyomás nehezedik a dobó karunkra. És nem csak a csuklónkra, hiszen a könyökünk is dolgozik (mikor arcon könyöklünk egy ellenfelet), sőt, hát a vállunk is, hiszen lendítenünk is kell dobás közben. Legalább ilyen nehéz sorsa van a térdünknek, ami a földre érkezéskor terhelődik meg jobban, illetve a folyamatos futástól, kocogástól. A játék ezen elemét nem lehet megkerülni, dolgozik a lábunk, tehát nyilván nagyobb a sérülésveszély. A bokánk is nyilván többet dolgozik, mintha csak sétálnánk, ám a térdünk lényegesen többet brusztol. Éppen ezért ajánlatos térdvédőt, csuklóvédőt is ilyeneket beszereznünk. Plusz, ami még jól jöhet, egy csuklószorító, mert hát izzadni, azt biztosan fogunk, és kezünkben egy törölközővel nehéz lenne játszani.

Összességében ez egy remek kis sport, ráadásul mi magyarok elég sikeresek szoktunk lenni benne. Válogatott szinten sajnos nem igazán jön ki a lépés valahogy, de klubszinten mindenképpen elmondható ez. Érdemes kipróbálni, ha összegyűlünk rá elegen, alaposan el tudja fárasztani az embert, csak ajánlani tudom :)

A kettlebell egy nagyon érdekes sport, speciális eszközt nem igényel, persze magán a kettlebellen kívül :) Se különleges cipő, se nadrág, se semmi. Sőt, még csak az sem kell hozzá, hogy edzőterembe menjünk, és fizetnünk kelljen azért, hogy aztán ott 500-ért adjanak egy ásványvizet.:) Kényelmesen, hazai pályán is elkezdhetjük, tök egyedül! Más kérdés, hogy azért a kezdet kezdetén érdemes kikérni egy szakavatott véleményét, hogy segítsen nekünk kigondolni, milyen mozdulatsorozatokat végezzünk, hogy elérjük amit szeretnénk.

A kettlebell, más néven gyria nagyon egyszerű, hiszen tulajdonképpen csak a súlyzószerű eszköz emelgetése a lényeg. Hihetetlen, de 300-nál is több variációs lehetőségünk van a használatára, így aztán van miből válogatnunk. A kérdés az, hogy mi a célunk: fogyni akarunk, szálkásítani, izmosodni vagy csak általános erőnlétet fenntartani. A nehézségi fokot és intenzitást a cél szerint kell változtatnunk, minden típushoz megvan a konkrét mozgásfajta.

Lehet lóbálni, lehet vele hajolgatni ide-oda, mindenféleképpen megmozgat valamilyen izomcsoportot. Így tehát garantált az izzadás és az elfáradás, nincs ezzel baj. Mikor az ember futni megy, visz magával zenét, zsebkendőt, vizet, bérletet, kulcsot, égigérő vascsicsergőt stb. Ha kettlebellezni a szabadban kívánunk, a cuccainkat letehetjük magunk mellé, nem kell a gyűrűsujjunkra csavarni a kulcscsomót, ahogyan futáskor, és meg is tudunk törölközni közben nyugodtan. Nincs szükség folyamatos, intenzív mozgásra, amit "nem lehet" abbahagyni. A kettlebell egyik nagy előnye éppen ez, hogy nem kíván 1 órán át folyamatos mozgást, hiszen ez amolyan "lassú halál" kategóriába sorolható inkább: kicsit talán időigényesebb emiatt, de garantált a siker, ha kitartóan csináljuk.

Bár mint mondtam, különleges harcirucit nem igényel a kettlebellezés, ám megkönnyíti a dolgunkat egy lapostalpú edzőcipő, hogy tudjuk a sarkunkat terhelni. Ha nincs ilyen cipőnk, sebaj. Csak természetesen! Legyünk mezítláb, engedjük, hogy simogassa a lábunkat a pázsit, csak ne lépjünk kutyaaknába. Lehetőleg rövidnacit viseljünk, főleg ebben a nyári melegben, és főleg úgy, hogy a térdünknél nem szabad beleakadnunk semmibe a súlyzóval. Kesztyű használata indokolt azoknak, akik érzékenyek, vagy keményen, erőből edzenek, de ez sem kötelező, csak egy kis segítség. Törülköző vagy zsebkendő használata is ajánlott, nyilván jót tesz megtörölközni és inni egy kicsit az edzés közben/után.

Ha nincs edző felfogadására lehetőségünk, ami ebben a gazdasági helyzetben nem is csoda, nézzük meg a videót, amely 24 gyakorlatot mutat be, nehézségi fokok szerint haladva, és kövessük ezt. Később kombinálhatjuk edzésünket egy kör futással, vagy testünk csavargatásával is!

Ezzel a sporttal először kisgyermekként találkoztam, de nem úgy, hogy játszották néhányan az általános iskolai udvaron, hanem a Space Jam című akcióhorrorrajzfilmben láttam a Looney Toons szereplőket Michael Jordannal kosarazni. A film magával ragadott, másnap már volt matricaalbumom is, megint másnap elcseréltem a mindent verő Pókember bábum egy Tapsi Hapsi figurára... Pókember, ha ezt olvasod, tudd, hiányzol!

A kosárlabda egy nagyon jó csapatjáték, ahol a gyorsaság és a jó meglátás, valamint a precizitás a legfontosabb erények. Itt is, mint minden csapatsportban, lehet egyénieskedni, ám ezzel nem csak a csapattársak unszimpátiáját vívhatjuk de, ha el is ronthatjuk az egész játékot vele. A foci sem arról szól, hogy egy valaki elfut a szélen, aztán ellövi messzire (Robben). Kombinatív, sokpasszos játék, na az a szép! Ezért is csapatsport :)

A kosárlabdához alapvetően 3 tárgy kell: egy labda és két palánk + a pálya, ha azt tárgynak vesszük. Mondhatnánk, hogy viszonylag egyszerű játék, de azért ez így nem teljesen igaz. Figyelni kell arra, hogy ne induljunk kétszer, ne érjen a lábunkhoz a labda, hogy jól helyezkedjünk, és hogy ne ejtsük ki a kezünkből a labdát, ha már hozzánk került. Két csapat játszik, mindegyikben öt játékos van. Mivel folyamatosan rohangálni kell a pályán fel s alá, így elkélnek a cserék is. Kapus, ellenben a focival, hokival, vagy hát tulajdonképpen bármi más, labdával vagy koronggal játszott játékkal, nincsen! A palánk elég magasan van, hülyén nézne ki, ha egy kapus folyamatosan csak a gyűrűt védené...

Alapeleme a játéknak a labda pattogtatása, ugyanis előre csak így haladhat a támadás, hiszen kettőnél többet nem léphetünk a labdával. A testi kontakt a játékosok között nem engedett, dobás közben nem lehet úgy hátráltatni a másikat, hogy meglökjük, vagy a cipőnkkel arcon simítjuk. Felugrunk előtte, helyezkedésünkkel gátoljuk a labdás játékost a passzolásban, de ennyi, amit védőként tehetünk. Ha mégis szabálytalankodunk, akkor szabaddobással jön az ellenfél, vagy ugye büntetőt is elvégezhetnek, ha dobás közben faultolunk.

A pálya felfestése nagyon fontos, hiszen nem mindegy, honnan dobjuk a kosárra a labdát. A büntetőkért 1 pont jár, ha a 3-pontos vonalon belülről dobjuk be a labdát, akkor az 2 pontot ér, ha pedig a vonalon túlról, akkor 3 pontot szerzünk csapatunknak. Gyorsítja a játék iramát az, hogy a támadócsapat nem dobhatja a félpályájára vissza a labdát, így mindenkinek támadnia kell. Sőt, összesen 24 másodperc áll a rendelkezésükre, hogy gyűrűt találjanak a labdával, máskülönben a játékszer az ellenfélhez kerül, és ők támadhatnak tovább.

A kosárlabda az Egyesült Államokban a legnépszerűbb, az NBA jelenti a sport csúcsát. Tulajdonképpen ez a kosár NHL-je :) Európában egyre népszerűbb, jelenleg talán a spanyolok a legjobbak a kontinensen. Kis hazánkban nem a legnépszerűbb, ez tény, de a Szolnoki Olaj férficsapata, vagy a Sopron és a Pécs női csapata azért elég ismert mind idehaza, mind a nemzetközi porondon. Rátgéber Lászlót és Dávid Kornélt például nem hiszem, hogy sokaknak be kéne mutatni :) Remek kis sport tehát, ami nagyon jól leizzaszthatja a játékosokat. Ha pedig valaki elég magas, megtapasztalhatja a zsákolás nagyszerű élményét is!

A jégkorong, más néven hockey (hoki) az egyik legnépszerűbb csapatsport manapság. Legfőképpen azokban az országokban, ahol azért elég hideg van ahhoz, hogy természetes jégfelület alakulhasson ki. Így aztán Indiában vagy Dél-Afrikában nem annyira módi ez a sport, de Kanadában, Oroszországban és a Skandináv helyeken igen. A sportág csúcsa az Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga, ismertebb nevén az NHL.

Remek sport abból a szempontból, hogy egységbe kovácsolja az embereket. Ha egy csapat tagjai össze vannak szokva, ha tudják, ki mikor és hova mozog, nagyon jól össze tudnak játszani, akkor ez számukra egy igazán sikeres játék. Igaz, ez ugyanígy van a fociban is mondjuk, hiszen ha csak összepakolnak nagy játékosokat, az attól még nem lesz egy csapat, nem biztos, hogy az összjátékuk eredményes vagy szemet gyönyörködtető lesz. Aztán persze ki tudja :)

Izgalmas dolog a jégkorong, hiszen nem elég, hogy jó fizikum kell hozzá és bizonyos fokú játékintelligencia, még korcsolyázni is tudnia kell az embernek! Ha nem tudsz korcsolyázni, és nincs tervben, hogy megtanulsz, mégis szeretnéd magad kipróbálni ebben a játékban, akkor irány floorballozni - majdnem ugyanez, csak nem jégen. Tehát több dologra is oda kell tudni figyelni. Ráadásul a játéknak alapvető eleme az ütközés, hiszen a két csapat igyekszik megszerezni a korongot, hogy aztán az ellenfél kapujába csúsztassa azt. Így aztán elég sűrűn repülnek az emberek a plexire, vagy vágódnak egy nagyot a jégen. De talán éppen ezért, mert az agresszivitás is a jégkorong tartozéka, olyan népszerű, illetve élvezhető csapatsport.

Két csapat kell tehát hozzá, mindkettőben 5-5 mezőnyjátékos és 1-1 kapus van egyszerre a jégen, de nyilván kellenek cserék is szép számmal, hiszen eléggé kimerítő az ótvar nagy harcirucikban korcsolyázni 20 perceket. Éppen ezért, mert elég fárasztó tud lenni, előfordulnak teljes sorcserék, tehát az összes játékos átugrik a palánkon vagy simán lekorcsolyázik a pályáról, és jönnek helyettük a friss emberek. Ha jól emlékszem, erre mondta azt Knézy, hogy az egész csapatot kiállították :D

A játékosok kezében ott feszít a botjuk (nem kell rosszra gondolni), amikkel próbálják egymáshoz játszani a viszonylag kicsi, fekvő állapotban lévő fekete korongot, hogy aztán ha módjuk van rá, megsuhintsák a farát és belőjék azt a másik csapat hálójában. Közben az ellenfél nyilván védekezik, és igyekszik ellökni a támadókat, vagy legalábbis megszerezni a korongot, hogy ők támadhassanak. Ezen kívül, mint már említettem, eléggé be vannak öltözve, nem véletlenül. A sok ütközés, a kemény testi érintkezések azért fájhatnának védőruha nélkül, bár ugye sok esetben így is maradnak nyomai egy-egy koccanásnak. Ráadásul a korong se piskóta, elég durván kemény, és ha azzal minket eltalálnak, nagyon gyorsan megfekszünk. A kapusoknak még brutálabb védőfelszerelés kell, hiszen ők meg tudatosan (!) arra készülnek, hogy beleálljanak a korong útjába. Nem hiába mondják, hogy minden kapus zizi egy kicsit :) Védőkesztyű, lábvédő, atomgizda sisak, vállvédő... és még ki tudja, mi minden kell nekik, hogy életben lejöjjenek egy komolyabb meccs után. Ellentétben a floorballal, itt a kapusoknak is van ütőjük. A mezőnyjátékosoknak nem kell lábvédő, ellenben egy speckó nadrág igen, és a sisakjuk is másabb a kapusokéhoz képest. Kesztyűjük is van, hiszen az ütőt magabiztosan kell fogják az ütközésekkor is, és ugye a korong itt is fájdalmat okozhatna.

Akárcsak a fociban, itt is van les, csak itt egy picit másabb, mert a pálya harmadokra van felosztva. Háromszor 20 percet játszanak a jégkorongozók, a harmadok között pedig van egy kis pihi, amikor összeszedik a kihullott fogakat és megpróbálják letörölni a jégről a több tonnányi vért, ami a játékosokból a pályára hullott.

Nálunk, Magyarisztánban is egyre nagyobb érdeklődés övezi a jégkorongot, hála a magyar válogatott múltbéli sikereinek. Reméljük, hamarosan ismét a legjobbak osztályában játszunk! Mostanra már kellően sokan tudják, ki az a Szuper Levente, vagy a nemrég elhunyt legenda, Ocskay Gábor. Sajnos azonban a sikerek ellenére sincs elég olyan sportlétesítmény, ahol űzni lehetne ezt a nagyszerű sportot, ráadásul elég drága is, hiszen a rengeteg védőfelszerelés nem kevés pénzbe kerül. Plusz, az ütő fogyóeszköz, hiszen egy rossz szerelés, vagy valami ilyesmi, és reccs, oda lett. És akkor még nem szóltam a rengeteg sok cucc szállíthatóságáról: ennyi mindennel közlekedni a BKV-n elég nehéz, ha azonban van kocsink, akkor ez nem probléma. Ráadásul vannak ilyen táskák is, amikben minden eszköz elfér (körző, tolltartó, vonalzó stb.).

Mindezzel együtt is csak ajánlani tudom a jégkorongot, egyszer mindenképp ki kell próbálni, különösen azoknak, akiknek van korcsolyájuk, és tudják is használni :)

A fitnesz szó eredetileg rátermettséget, állóképességet jelent, azaz ezek a sportok segítenek javítani a kondinkon, megmozgatnak és javítják a mozgáskoordinációt. A „magyar” fitt szó is innen ered, gyakran szinonimaként használjuk az egészséges szervezettel.

Először tiniként találtam szembe magam a fitnesszel. A TV3-on futó az Egy rémrendes családból tanultam meg az aerob mozgás alapjait, bár focizás közben olyan sok hasznát nem leltem. Ugye emlékszünk még Jim Jupiterre, Chicago legegészségesebb emberére?

Mostanság mindenféle fitneszről hallani: aerobic, zumba, botos fitnesz…bárki kedvére válogathat. Sztárok tömkelege ad ki edzés DVD-ket, nemcsak külföldön, hanem kis hazánkban is. Vannak táncos fajták; olyanok, amelyekhez speciális cipő kell vagy speciális eszközök, mint a súlyzó vagy a kettlebell. 

Ez az a sport, amit otthon is lehet csinálni és teremben is. Edzővel vagy edző nélkül. Nagyon változatos sport, kombinálni is lehet bizonyos fajtáit. Fáj a térded a zumbától és amúgyis agyadra megy a koreográfia? Fogd magad, és válassz mást a centered fitnesz programjai közül: menj kangoozni, súlyzóval guggolgatni, vagy spinningezni! Esetleg focizni :) Meguntad, hogy mindig elkésel a túlóra miatt a edzésekről? Vegyél otthon egy trambulint és ugrálj, vagy tegyél be egy dalt és táncolj rá, hajolgass, forgasd a csípőd! Ez persze főleg a kertesházak esetében jó, hiszen a panelban... Necces! Akár egy egyszerű szobabiciklibe is befektethetünk, hiszen elég kényelmes dolog úgy izzadni, hogy közben nézhetjük a híradót vagy a Barátok közt 98327. részét. A lényeg, hogy a szívedet és az ízületeidet megdolgoztasd!

Divatos dolog ez a fitnesz, mert az emberek kezdenek rájönni, hogy nemcsak esztétikailag fontos az optimális alak, hanem egészségügyi szempontból is. Ahhoz, hogy az ülőmunkát végzők fittek maradjanak/legyenek, nemcsak a zöldség- és gyümölcsbevitelt kell növelniük, hanem sportolniuk is kell.

Egy dolgozó embertől nehezen várható el a sportklub tagság, ezért az ő terepük az edzőterem.  Létezik sokféle fitneszedzés, sokféle időpontban, rengeteg helyen. A belvárosban bármerre indul el az ember, legalább három ilyen helybe botlik. Az áraik többnyire, még a belvároshoz viszonyítva is, kedvezőek. De ha sem pénzügyi, sem időbeli, sem testi akadály nem áll előttünk, miért túlsúlyos az ország 2/3-a? Az egyetlen hiányzó elem a motiváció.

192 éve kezdtem el aktívan sportolni: futni, úszni, fitneszre járni, tornázni, Dél-Amerikában marxista bábállamokat döntögetni. Pár éve a Fővám téri aluljáróban ki volt téve két kép: az egyik (a mozgólépcsőnél) egy duci egészségtelenül élő lányt ábrázolt, a másik (a sima lépcsőnél) egy egészséges, üde lányt mutatott be. A szöveg a következő volt: Te melyik akarsz lenni? A mozgólépcső nyilván kényelmesebb, de hát... A másik motiváló hirdetés még gimis koromban ért. A 2000-es évek közepén volt egy szpot, amiben egy srác fut az erdőben, piros pulcsijával a szívünk dobogását szimbolizálja. A lélek és a test egységét mutatta be: „Vigyázz nagyon a szívedre, mert ő a központja mindannak, ami vagy!”

Itt a nyár, fiatalok! Mindenki válasszon ki egy fitneszfajtát és uccu neki! Eddzük be magunkat a legegészségesebbek közé!

A floorball tulajdonképpen hoki - csak nem jégen, hanem parkettán, vagy valami máson, de semmiképp sem jégen :) Szerintem ezzel kb. elveszi a floorball a hoki legjobb részét, hiszen itt nem tudsz csúszkálni össze-vissza, hanem rohangálni kell.

Különbség az is, hogy a floorballban nincsenek meg a kőarc harcirucik (csak a kapusoknál), a vállvédő meg a többi finomság. Ám ezzel együtt is izgalmas és érdekes sport, ezt nem lehet tagadni. A lacrosse-hoz is lehetne hasonlítani, de mivel itt is, mint a hokiban, a földön kell tartani a korongot/labdát, így mégiscsak a hokihoz áll közelebb.

Jó fizikai kondíciót kíván ez a csapatsport, hiszen ha futni kell a labdával, akkor futni kell. Az ütők, amikkel irányítani kell a labdát az ellenfél kapuja felé elég hosszúak, ám azért így is előfordul, hogy hajolgatni kell, hogy az ember terelgetni tudja a lasztit, ez pedig kicsit öregasszonyosítja a játékot, mivel mindenki görnyedt háttal megy haza.

5 mezőnyjátékos és 1 kapus van minden csapatban, ők próbálnak meg valahogy gólt elérni. Akik kint rohangálnak, tehát a mezőnyjátékosok kezében van ütő, de se sisak, se semmi egyéb. Ellenben a kapusoknak nincs ütőjük (!), ám sisakjuk, és mindenféle védőfelszerelésük igen. A labda egyébként elég furcsa, műanyagból készül és lyukacsos, ha jól megsuhintják akkor nagyot tud ütni, ezért kell a kapusokat beöltöztetni, hisz első a játékosok egészsége.

A svédek és az amerikaiak is magukénak érzik a játékot, úgy vannak vele, mint mi és az oroszok a túró rudival: mindenki állítja, ő találta fel előbb. Az amcsik floorhockey néven, a svédek innebandy néven emlegetik, mégis a floorball elnevezés a közismertebb. Kis hazánkban 1989 óta van jelen ez a sport, akkor palánklabda néven regisztrálták, így nálunk ezen a néven is ismert. Élvezetes játék, meg kell hagyni, bár sokunk szerintem csak az általános iskolák felsőbb tagozataiban, esetleg a gimnáziumok tesióráin találkoztak vele személyesen. Tévében nem sokszor látni, az Eurosportokon azért néha el lehet csípni egy-egy meccset.

Speckó pályát nem igényel, ha kibérlünk egy tornatermet, amiben van két kisebb kapu, máris van hol játszanunk. Betonon azért necces lenne, parkettán vagy ilyesmin élvezhetőbb. Mint minden sportban, itt is van veszélyforrás. A South Parkból jól ismert szörny, a félig medve, félig disznó, félig pedig ember lény (a medvedisznóember) nagy rajongója a játéknak, így sok esetben megzavarja a játékot csupasz testével. Ennél talán nagyobb veszélyt jelentenek az ütők, mivel ugye mindenki próbálja a lyukas labdát elvenni tőlünk, ezért nem ritkák az ütések okozta lila foltok. Néha az egész küzdelem olyan, mint egy lézerkard párbaj műanyag botokkal.

Összességében tehát elmondható, hogy ha megvagyunk rá elegen, és megvan a szükséges felszerelése mindenkinek, akkor egy jó kis játék kerekedhet belőle :)

A gördeszkázás főleg Tony Hawk óta elég népszerű mozgáslehetőség. Tulajdonképpen bárhol lehet űzni ezt a sportot, bár homokban vagy dzsungelekben elég nehézkes lenne. Viszont amíg vannak olyan őrült népek, mint az oroszok, akik feltalálták a jég alján való síelést is (a vodka megőrjíti őket), addig soha ne mondjuk, hogy soha. Valahol Szibériában már él egy medvevadász Vlagyimir, aki hamarosan rá fog jönni, hogyan is deszkázhatna egy sivatagban! És akkor még nem is szóltunk a finnekről, akik a sakkbokszot hívták életre...

Rengetegféle gördeszka létezik a világon, különbség köztük abban van, hogy más anyagból készültek, másféle fából vagy uránból, és másféle a formájuk. Ezek alapján elég nagy árkülönbségek is vannak 1-1 termék között, hiszen ha kanadai juharból készült egy legendás torontói mesterember keze által a deszka, akkor sejthetőleg drágább lesz, mint egy kínai nagyüzemben előállított, újrahasznosított fából készült és pandakönnyekkel (szigorúan csak örömkönnyekkel, mert örülnek a pandák, hogy a Kínai Népköztársaságban élhetnek) összeragasztott deszkaszerűség. A kerekek is lehetnek másmilyenek, hiszen ott azért eléggé könnyen elkopik az anyag, így ha hosszabb távra tervezünk egy gördeszkával, akkor érdemes többet áldozni rá.

A gördeszkázás egy olyan sport, ahol sajnos számít, hány kiló az ember. A mérleg néha hazudik, de a gördeszka soha. Ha ráállunk és az megreccsen, akkor azért inkább hanyagoljuk :) Fussunk sokat, izzadjunk, mint a ló, aztán ha megvan a gördeszka által megkívánt súly, akkor hódolhatunk szenvedélyünknek. Addig felejtős sajnos... Ilyesmi a görkorcsolya is, ha túl soknak találtatunk, akkor nem lesz olyan élvezhető, mint reméljük.

Manapság rájöttek az önkormányzatok, hogy szükség van szabadtéri gördeszkázási lehetőségekre, így pl. a Deák téren elég jó kis pályákat alakítottak ki. A legszebb öröm a káröröm: szokták mondani. Elég sűrűn van dolgom a Deák környékén, és sokszor látom, ahogy a lányoknak imponálni próbáló 30 kilós fiúk igyekeznek trükközni, és akkorákat esnek, hogy szinte kettétörnek - a lányok sajnálkoznak, én pedig vadul, gusztustalan módon nevetek. Helytelen, tudom.

Egy kis ügyességgel, és sok-sok gyakorlással jó kis móka a gördeszkázás, de aki fél az eséstől, annak azért nem tanácsos elkezdeni.

"Üsd, vágd, nem apád, nem anyád" - kábé erről szól a boksz, annyi kivétellel, hogy a lábakat nem használjuk, csak sasszézásra :) Persze ez így nagyon le van egyszerűsítve, de hát erről van szó, ha belegondolunk.

Nagyjából az történik a ringben, hogy két, viszonylag izmos azonos nemű ember megpróbálja kiütni a másikat, vagy több ütést mérni az ellenfelére, hogy aztán a végén pontozással nyerjen. Néhány jól sikerült ütés végleges lehet, hiszen ha jól meg tudja az egyik bokszoló sorozni a másikat, akkor az eldől, mint egy krumpliszsák.

Van sokféle kategória, hiperpehelysúly, középsúly és atombrutálsúly, mindegyikben más tömegű bokszolók. Ez elég logikus, mert hát gondoljunk bele, mondjuk valamelyik Klichko mit művelt volna Koko arcával... Még most is próbálnák valahogy visszaplasztikázni emberszerűvé. Úgyhogy szét kell szedni bizony ilyen kategóriákra az embereket, hogy ne legyen kivégzés egy meccs. Így is van persze, hogy a tudásbeli különbségnek hála (vagy mert egyszerűen csak erősebb) az egyik tag rongyosra püföli a másik pofiját.

Alapvetően a szabályok elég egyszerűek, hiszen csak ütni kell az aktuális ellenfelet, és próbálni kivédeni az ő támadásait. A meccsekre fel kell ugye készülni, erre külön bokszzsákok, pofozógépek kellenek, az edzőpajtiknak ütésvédő kesztyűk és ilyesmik. A profi szinteken nincsen fejvédő, csak a bokszkesztyű meg a nagyon szekszi rövidgatyók a közeli kínai turkálókból, de az amatőröknél nem ritka a fejvédő. Nem azért, mert ők nem annyira tigrislelkűek, mint a 100-szor tapasztaltabb kollégáik, hanem egyszerűen csak fizikálisan gyengébbek, egy-egy jól irányzott ütés komoly következményekkel járhat. Menetekre van osztva a meccs, minden menet néhány perces, a menetek között pedig van egy kis idő szusszanni, vért köpni és sírni az edzőnek, hogy "Baszki, ez meg fog ölni!". Utána jön a "ding-ding", és kezdődik a következő menet. A legmagasabb szinteken 12 menetet küzdenek végig a bokszolók, a többiek 10-et, 8-at vagy még kevesebbet, ha jól tudom, megegyezés alapján.

Ha az egyik fél edzője úgy látja, protezsáltja erősen vesztésre áll, bedobhatja a türcsit, hogy ezzel megmentse emberét a totális K.O.-tól. Ilyenkor ő nyilván elveszti a harcot, de legalább túléli, és hamarabb felépül, mintha az orrát a tarkójára ütnék. Sokszor csak nagyon kicsi különbség van a két fél között, ilyenkor a pontozóbírák kerülnek előtérbe a meccs végén, és ők döntik el, kié volt a küzdelem. A bíró pedig felemeli a győztes kezét, aki örömittasan, kifejezéstelenné vert arcával megpróbál mosolyogni és nyilatkozni a tévés riportereknek. Ez hol sikerül, hol nem :)

Nagyon jó kondi, kitartás, erős lélekjelenlét és gyorsaság, kb. ezekre van szüksége egy bokszolónak. Ha valamelyik hiányzik, könnyen lehet, hogy nem sűrűn fogják felemelni a kezét, csak amikor az orvos beszúrja az infúzióját. Kemény sport ez, csak a legerősebbeknek ajánlott!

A foci egy nagyszerű játék, mely profi szinten már a XIX. század második fele óta jelen van az emberiség történetében. Ugyan a sport maga Angliából ered, mára azonban az egész világon elterjedt, és joggal mondhatjuk, hogy a leghíresebb sportolók szinte mind focisták. Sőt, egyes játékosok még politikai szereplőkké is váltak, amolyan sportnagykövetek lettek.

A játék népszerűsége a viszonylagos egyszerűségéből ered, bárki játszhatja, szinte bárhol, csak két kapu és egy laszti kell hozzá. Más kérdés, hogy ahhoz, hogy profi szinten űzzük a focit, már bíró is kell, speckó cipők, partjelzők, és az sem árt, ha a pálya fel van festve. Szintén nem hátrány, ha a labda nem olyan, mint a lufi, tehát legyen rendesen felfújva, de azért ágyúgolyónak se kell lennie.

Rengeteget változott az évek alatt a foci, főleg gyorsaságban. Már nincs annyi ideje a játékosoknak a pályán a gondolkodásra, tulajdonképpen ösztönösen kell tudniuk, hova kell passzolni, merre kell futni. Nincs idő felnézni, legalábbis viszonylag ritka (ez persze ellenfélfüggő). Technikailag képzettebbek a focisták, és a régi, kialakult posztok is lassan eltűnnek, hiszen a jó csatár már hátul is meg kell állja a helyét, tudnia kell a tizenhatoson belül becsúszva szerelni. Ugyanez igaz a védőkre, tudniuk kell magukat gólhelyzetbe hozni és eredményesen játszani.

A foci játszható betonon, salakon, füvön, műfüvön, tehát bármilyen pályán. A forró, folyékony láván talán nem, de ki tudja, mit hoz a jövő. Fontos a focisták védelme is, éppen ezért hívták életre a sípcsontvédőket, melyek nélkül a bíró nem engedi fel a nagypályás meccsekre a játékosokat.

A foci feltalálásakor egy végtelenül egyszerű játék volt, mára viszont a sok szabály és a játékosokkal szembeni sokasodó elvárások miatt kellően bonyolult lett. Hogy ez ártott-e a foci szépségének? Aligha. Szurkoljon az ember bárkinek, bármelyik csapatnak bármelyik bajnokságban, örömét leli a szurkolásban és a csapatában, és közösséget vállal a hasonlóan gondolkodóakkal. Normális esetben barátságok születnek az azonos focicsapatnak szorítók között, és egészséges rivalizálás alakul ki az ellenfelek szurkolótáboraival. Jellemformáló sport, bizonyos helyeken már-már vallás, így a mai világban joggal nevezhetjük a Föld legnépszerűbb játékának/sportjának.

Amerikában ez a sport annyi embert mozgat meg, mint a kosárlabda. Hogy csinálja? Hát egyrészt úgy, hogy az USA híres arról, hogy mindenféle sportot felkarol, főleg a csapatsportokat, másrészt pedig bizony elég élvezetes tud lenni. Európában nem annyira népszerű, de ugyanakkor Japánban bolondulnak érte, igaz, ott imádják a csipogó, villogó kicsi pokémonokat is. Japán mellett szól azonban mégiscsak, hogy megálmodták a Dragonball-t nagy respect érte! Hazánkban nem a legismertebb játék, ez is tény, ám ki hitte volna, még válogatottunk is van!

Összességében aki látott már amerikai filmeket (kevés olyan van, aki nem), az tudja, miről szól ez a játék: két csapat egy négyzetszerű pályán futkározik, az egyik dobja a labdát, a másik megpróbálja elütni, és ha elütötte, nagykirály, de csak akkor, ha az ellenfél játékosai nem kapják el a labdát. Ha elkapják, akkor jön a drámai futás a pálya végéig, ahol jöhet a még drámaibb becsúszás, amit a bíró "Bent vaaaaaaan!" vagy "Kint vaaaaaaaaan!" kiáltással értékel. Kb. ennyi lenne, ám azért a szabályrendszer kicsit bonyolultabb, pl. a kiesési rendszer, mikor hova kell dobni és ilyenek. Az ember hamar belejön azért, ha ráérez az ízére.

A pályán kívül van néhány eszköz, amire azért szükség van a játékhoz, így az ütő, a labda, a kesztyű és mivel a védelem az első, a sisak, hiszen ha a labda eltalálja a fejünket, nagyon közelinek érezzük az Orion-övet. Két csapat kell a meccshez, és egy bíró is kéne, mert ha valamely csapat bíráskodik, akkor azért ez nehezen lesz objektív döntéshozó szerv.

A videó megmutatja, miért is kell védőcucc a játékhoz... A galamb olyan volt, mint Batman: bátor és vakmerő.

Mindig hallani a filmekben, hogy a harcművészet nem arról szól, hogy szétverik egymást az emberek. A harcművészet önvédelem, segíti megvédeni az embereket, nem a csonttörés egyik eszköze.

Én Bruce Lee filmjeit még bizony láttam, és onnan az jött le, a pusztítás egyik legmenőbb formája a HÁÁÁÁÁ-JÁ! Ninják, szamurájok, sudokuk :D Tény ami tény, a nagymesterek azt mondják, az igazi harcművész nem öl vagy verekedik csak úgy, csak ha nagyon muszáj. Mivel ők a mesterek, így azért mégiscsak jobb, ha elhisszük nekik (különben még megvernének).

Megannyi formája van, melyek szinte mind a Távol-Keletből erednek. Kína, Korea (a régi szép idők Koreája, mikor még csak egy létezett), Japán főleg. Gondoljunk csak az aikidora, kung-fura, tai-chire, karatére, judora, taekwon-dora és a többi, hangzatos nevű harcművészetre. Ugyanakkor ott van a brazil capoeira, vagy éppen a magyar baranta. Régen azt hittem, a karaoke is egy ilyen harcművészet, mint kiderült, tévedtem... És még messze nem soroltuk fel az összeset! A többségük elég látványos, ugyanakkor nagyon veszélyes is. Nem azért, mert bármikor elszabadulhat egy KAMEHAMEHA, hanem mert az ember rosszul ér a másikhoz, szerencsétlenül esik a földre, és bámmm, lehet, hogy valamelyik fél egy életre megnyomorodik. Óvatosan kell hát űzni ezeket a nemes sportokat. Mindnek megvan a saját, külön felszerelése, gondolok itt pl. karate vagy judo ruhákra, thai-boksz zsákokra, vagy mindenféle ütő- és rúgópajzsokra.

Kis hazánkban számos hely van, ahol a harcművészet szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek, főleg mivel egyre népszerűbbek ezek a sportágak. Sokaknak megtetszenek a mozdulatok, ez pedig teljességgel érthető, hiszen elég sok nagyon gizda tud lenni :) Elég fárasztó mozgás, hiszen megterhelő, ha az ember egész testét kell használja egy körbepörgőrúgásnál vagy egy ninja támadás kivédésénél.

Összességében elmondható, nagyon tiszteletreméltó, ha valaki egy harcművészeti ágazatban ügyes, jól küzd, ám még egyszer hangsúlyoznunk kell, kellően veszélyes is. Ám éppen a veszélyessége miatt mondhatjuk, hogy tiszteletreméltó, ha valaki mégis bátorkodik ilyeneket sportolni.

Még itt a végén megjegyzem, hogy ha már harcművészet, szerintem Bruce Lee után mindenki Gokura gondol :) A videó így hozzá kapcsolódik, jó szórakozást!

Ez az a sport, amit a téren mindenki játszott anno (persze a foci mellett). Szinte az összes posztkommunista játszótéren ott virított egy vagy két beton pingpongasztal, amire jó esetben rá volt építve egy "háló" is. Ugyanakkor a ping-pong egyben az a sport is, amit szinte lehetetlen közvetíteni, hiszen mikor 2 játékos belelendül, nem nagyon lehet követni a kicsi fehér labdát a szemünkkel...

A ping-pong igazán egyszerű játék, semmi bonyolult szabály: egyszer az egyik oldalt álló játékos üti el a labdát az ütőjével úgy, hogy az csak az ellenfél oldalán pattanjon, másszor a másik játékos üti el ugyanígy. Semmi extra. Szerválni keresztbe kell (nem kell a vallást belekeverni), úgy, hogy mindkét oldalon pattanjon egyet a labda. A hálót szervánál nem érintheti a labda, ellenben utána, a játék közben bármikor lehet "necces" labdákkal operálni.

Vidám, ám az ellenfél számára dühítő eleme a játéknak a "csusza", amikor az asztal szélét találja el a labda. Ezt aztán elég nehéz visszaadni, báááár, meg lehet oldani, ha valaki legalább olyan jó a ping-pongban, mint én :D

Ha valaki 5-öt szervált zsinórban, akkor a másik fél jön 5 szervával. Egy jól eltalált szerva a ping-pong egyik alapja, mert ha nem is tudunk utána az ellenfél labdáira jól reagálni, a mi gyors szerváinkkal legalább pariban lehetünk :) A játék pedig általában 21 pontig zajlik, és 2 poénos, tehát 2 ponttal kell nyerni legalább.

Lehet ketten, de négyen is játszani, ez a páros játék. Sőt, van egy játék, a "Forgó", amikor bármennyien játszhatnak. Ennek a végén 1 vs. 1 játszik a két még bent maradt játékos egy sima 3 vagy 5 pontos játékot. Mindez különösen jó, ha "vetkőző forgót" játszunk, tehát az 1 az 1 elleni játék során minden bebukott pont után leveszünk egy ruhaneműt :D

A fallabda, más néven squash egy olyan sport, ami 10 perc alatt meggyilkol, ha ügyesen csinálja az ember. Ha nem annyira ügyesen, akkor el lehet játszani egy órát, vagy akár többet is, de a végére biztosan elfáradunk. Ha csak a sporteszközöket nézzük, amik kellenek hozzá, azt hihetnénk, hogy ez tenisz. Ám van különbség, hiszen az ütők másabbak mind súlyukat, mind pedig formájukat tekintve. A labda sem ugyanolyan, hiszen míg a teniszben a szép zöld szőrös labdát ütögetik, addig a fallabdában egy apró gumibogyót.

Viszonylag kicsi, fedett terem kell hozzá, két ember két ütővel és egy elég kicsi gumilabda. Egyszerű játék, rá kell ütni a falra a bogyót, ami szépen lassan bemelegszik, és egyre jobban kezd pattogni. Csak arra kell igazából ügyelni, hogy a pályán a szemben lévő falon a két felső piros csík közé szerváljunk úgy, hogy az utána pattanás nélkül "beleessen" az ellenfél négyzetébe, ahol áll és várja a szervát.

A szerva után már lehet csapkodni bárhova, az alsóbb csík fölé is (mivel 3 piros vonal van felfestve a szemben lévő falra), de a vonalakhoz ne érjen hozzá a labda, mert az már hiba. Használhatjuk a plexi falat is, a hátunk mögötti átlátszó falat, bár onnan azért nehezebb eltalálni a csíkozott falat.

Akkor érvényes az ütés, ha az eltalálja a főfalon a csíkok közötti területet. Hogy ezt hogyan érjük el, tök mindegy, lehet nyugodtan szívózni is: lágyan megütjük az ütővel a labda alját, hogy az hulló falevélként érje el a falat, így nyilván kisebb ívben fog utána pattanni. Fontos a jó helyezkedés is, mindig mozogni kell, ha megállunk, az ellenfél kihasználhatja ezt, és a tőlünk legtávolabbi helyre ütheti a lasztit. Éppen ezért olyan fárasztó, mert folyamatosan kell mozogni :)

Mivel elég sok mozgást kíván ez a játék, így nyilván az ízületeket is jobban igénybe veszi. A térd és a boka, valamint, mivel a kezünkkel csapkodunk, a csuklónk és a könyökünk is "veszélyben" van. Nem a fukushimai atomerőmű miatt, hanem mert az aktív használat miatt ezek megjajdulhatnak. A térd az ember egyik legsérülékenyebb része szerintem, így esetlegesen egy térdvédő nem árthat. A koreai háború óta nekem is használnom kell sajnos, nélküle nem mozgok oly magabiztosan. Egy sima fásli is ad némi magabiztosságot. Plusz, ami még ajánlott lehet a fallabdázóknak, az egy csuklószorító, mert aki izzadékony, arról nem patakokban, folyókban fog folyni a víz, és akkor azért jó, ha le tudjuk törölni a homlokunkat :) Nagyon jó fogyasztó sport!

Sajnos jelenleg még nincs túl sok squash pálya az országban, de azért van pár, tehát aki kipróbálná, azért van rá lehetőség. Azoknak ajánlanám főleg, akik bírják a strapát és szeretnek izzadni :)