A kézilabda idehaza régóta sikersportág, mind női, mind férfi oldalon. Furcsa ugyanakkor, hogy nem a főváros csapatai a legjobbak, hanem a vidéki városokban érnek el nagyobb sikereket, gondoljunk csak a Győr női, vagy Veszprém férfi csapatára. Ugyanakkor persze ott van a Fradi, amely budapesti csapat létére tudott az idén szép bravúrokat elérni a nemzetközi porondon is.
Magához a játékhoz nyilván kell egy megfelelően felfestett pálya, aminek az anyaga parketta legtöbbször, vagy valamilyen PVC. Kellenek hozzá kapuk is, meg néhány kézbe vehető labda, egy kis wax, hogy ne csússzon a bogyó, és persze két csapat, amelyek életet lehelnek a pályára. És izzadtságot. Bírók is kellenek, lehetőleg pártatlanok, mert bizony sok esetben rajtuk megy el egy-egy mérkőzés sajnos... Továbbá egy lelkes kis szurkolótábor sem árt, hiszen ha buzdítják a csapatot, jobban is megy a játék :)
Minthogy a kézilabda elég ismert idehaza, tulajdonképpen a szabályokkal is sokan tisztában vannak. Alapvető, hogy lábbal, csak úgy, mint a kosárlabda esetén, nem érhetünk bele a labdába. A kapusok persze igen, ők izomból bele is rúghatnak akár védés közben. A játék abból áll, hogy a labda népmeseszerűen kerül egyik játékostól a másikhoz: csak itt nem szájról-szájra, hanem kézből-kézbe :) A cél egyértelmű, el kell jutni a másik kapujáig, majd pedig helyzetbe kerülni valahogy, aztán gólt kell dobni. Közben az ellenfél csapata nyilván védekezik, nem hagynak minket előre jutni, blokkolják a lövéseket, és gúnyos megjegyzéseket tesznek a hajunkra. Galád tett mindez. Sokszor szabálytalankodik is a védekező brigád, mert egy-egy testcsellel el tudnánk őket küldeni bagóért, ám akkor jön egy mezráncigálás, egy odaütés, vagy egy tényleg nagyon csúnya megjegyzés a fizimiskánkra, és padlóra kerülünk. Ilyenkor szabaddobással jövünk a bűntett színhelyéről, és a játék megy tovább. Ha gólhelyzetben lévő játékossal szemben szabálytalankodnak, akkor éppúgy, mint a fociban, itt is büntető következik. Hét méterre a kapu vonalától van egy kisebb vonal, ez a hétméteres vonal, és onnan, szemből kell átverni a kapust, aki nyilván abban érdekelt, hogy kivédje a próbálkozásunkat. Ha a kapusról oldalt megy ki a labda, akkor a másik csapat jön onnan dobással, ám ha az alapvonalon gurul vagy pattan át, akkor az a kapusé.
Alapvetően nem egy durva sportág, még ha sok is a testi kontaktus a játékosok között. Vannak azonban olyan érzékeny pontjai az emberi testnek, amiket jobban használunk játék közben, így például a csuklónkat és térdünket. A csukló ugye egyértelmű, hiszen nem a fogainkkal hajítjuk a labdát, hanem a kezünkkel, így óhatatlanul is nagyobb nyomás nehezedik a dobó karunkra. És nem csak a csuklónkra, hiszen a könyökünk is dolgozik (mikor arcon könyöklünk egy ellenfelet), sőt, hát a vállunk is, hiszen lendítenünk is kell dobás közben. Legalább ilyen nehéz sorsa van a térdünknek, ami a földre érkezéskor terhelődik meg jobban, illetve a folyamatos futástól, kocogástól. A játék ezen elemét nem lehet megkerülni, dolgozik a lábunk, tehát nyilván nagyobb a sérülésveszély. A bokánk is nyilván többet dolgozik, mintha csak sétálnánk, ám a térdünk lényegesen többet brusztol. Éppen ezért ajánlatos térdvédőt, csuklóvédőt is ilyeneket beszereznünk. Plusz, ami még jól jöhet, egy csuklószorító, mert hát izzadni, azt biztosan fogunk, és kezünkben egy törölközővel nehéz lenne játszani.
Összességében ez egy remek kis sport, ráadásul mi magyarok elég sikeresek szoktunk lenni benne. Válogatott szinten sajnos nem igazán jön ki a lépés valahogy, de klubszinten mindenképpen elmondható ez. Érdemes kipróbálni, ha összegyűlünk rá elegen, alaposan el tudja fárasztani az embert, csak ajánlani tudom :)