Sportblog

A kézilabda idehaza régóta sikersportág, mind női, mind férfi oldalon. Furcsa ugyanakkor, hogy nem a főváros csapatai a legjobbak, hanem a vidéki városokban érnek el nagyobb sikereket, gondoljunk csak a Győr női, vagy Veszprém férfi csapatára. Ugyanakkor persze ott van a Fradi, amely budapesti csapat létére tudott az idén szép bravúrokat elérni a nemzetközi porondon is.

Magához a játékhoz nyilván kell egy megfelelően felfestett pálya, aminek az anyaga parketta legtöbbször, vagy valamilyen PVC. Kellenek hozzá kapuk is, meg néhány kézbe vehető labda, egy kis wax, hogy ne csússzon a bogyó, és persze két csapat, amelyek életet lehelnek a pályára. És izzadtságot. Bírók is kellenek, lehetőleg pártatlanok, mert bizony sok esetben rajtuk megy el egy-egy mérkőzés sajnos... Továbbá egy lelkes kis szurkolótábor sem árt, hiszen ha buzdítják a csapatot, jobban is megy a játék :)

Minthogy a kézilabda elég ismert idehaza, tulajdonképpen a szabályokkal is sokan tisztában vannak. Alapvető, hogy lábbal, csak úgy, mint a kosárlabda esetén, nem érhetünk bele a labdába. A kapusok persze igen, ők izomból bele is rúghatnak akár védés közben. A játék abból áll, hogy a labda népmeseszerűen kerül egyik játékostól a másikhoz: csak itt nem szájról-szájra, hanem kézből-kézbe :) A cél egyértelmű, el kell jutni a másik kapujáig, majd pedig helyzetbe kerülni valahogy, aztán gólt kell dobni. Közben az ellenfél csapata nyilván védekezik, nem hagynak minket előre jutni, blokkolják a lövéseket, és gúnyos megjegyzéseket tesznek a hajunkra. Galád tett mindez. Sokszor szabálytalankodik is a védekező brigád, mert egy-egy testcsellel el tudnánk őket küldeni bagóért, ám akkor jön egy mezráncigálás, egy odaütés, vagy egy tényleg nagyon csúnya megjegyzés a fizimiskánkra, és padlóra kerülünk. Ilyenkor szabaddobással jövünk a bűntett színhelyéről, és a játék megy tovább. Ha gólhelyzetben lévő játékossal szemben szabálytalankodnak, akkor éppúgy, mint a fociban, itt is büntető következik. Hét méterre a kapu vonalától van egy kisebb vonal, ez a hétméteres vonal, és onnan, szemből kell átverni a kapust, aki nyilván abban érdekelt, hogy kivédje a próbálkozásunkat. Ha a kapusról oldalt megy ki a labda, akkor a másik csapat jön onnan dobással, ám ha az alapvonalon gurul vagy pattan át, akkor az a kapusé.

Alapvetően nem egy durva sportág, még ha sok is a testi kontaktus a játékosok között. Vannak azonban olyan érzékeny pontjai az emberi testnek, amiket jobban használunk játék közben, így például a csuklónkat és térdünket. A csukló ugye egyértelmű, hiszen nem a fogainkkal hajítjuk a labdát, hanem a kezünkkel, így óhatatlanul is nagyobb nyomás nehezedik a dobó karunkra. És nem csak a csuklónkra, hiszen a könyökünk is dolgozik (mikor arcon könyöklünk egy ellenfelet), sőt, hát a vállunk is, hiszen lendítenünk is kell dobás közben. Legalább ilyen nehéz sorsa van a térdünknek, ami a földre érkezéskor terhelődik meg jobban, illetve a folyamatos futástól, kocogástól. A játék ezen elemét nem lehet megkerülni, dolgozik a lábunk, tehát nyilván nagyobb a sérülésveszély. A bokánk is nyilván többet dolgozik, mintha csak sétálnánk, ám a térdünk lényegesen többet brusztol. Éppen ezért ajánlatos térdvédőt, csuklóvédőt is ilyeneket beszereznünk. Plusz, ami még jól jöhet, egy csuklószorító, mert hát izzadni, azt biztosan fogunk, és kezünkben egy törölközővel nehéz lenne játszani.

Összességében ez egy remek kis sport, ráadásul mi magyarok elég sikeresek szoktunk lenni benne. Válogatott szinten sajnos nem igazán jön ki a lépés valahogy, de klubszinten mindenképpen elmondható ez. Érdemes kipróbálni, ha összegyűlünk rá elegen, alaposan el tudja fárasztani az embert, csak ajánlani tudom :)

A jégkorong, más néven hockey (hoki) az egyik legnépszerűbb csapatsport manapság. Legfőképpen azokban az országokban, ahol azért elég hideg van ahhoz, hogy természetes jégfelület alakulhasson ki. Így aztán Indiában vagy Dél-Afrikában nem annyira módi ez a sport, de Kanadában, Oroszországban és a Skandináv helyeken igen. A sportág csúcsa az Észak-Amerikai Profi Jégkorongliga, ismertebb nevén az NHL.

Remek sport abból a szempontból, hogy egységbe kovácsolja az embereket. Ha egy csapat tagjai össze vannak szokva, ha tudják, ki mikor és hova mozog, nagyon jól össze tudnak játszani, akkor ez számukra egy igazán sikeres játék. Igaz, ez ugyanígy van a fociban is mondjuk, hiszen ha csak összepakolnak nagy játékosokat, az attól még nem lesz egy csapat, nem biztos, hogy az összjátékuk eredményes vagy szemet gyönyörködtető lesz. Aztán persze ki tudja :)

Izgalmas dolog a jégkorong, hiszen nem elég, hogy jó fizikum kell hozzá és bizonyos fokú játékintelligencia, még korcsolyázni is tudnia kell az embernek! Ha nem tudsz korcsolyázni, és nincs tervben, hogy megtanulsz, mégis szeretnéd magad kipróbálni ebben a játékban, akkor irány floorballozni - majdnem ugyanez, csak nem jégen. Tehát több dologra is oda kell tudni figyelni. Ráadásul a játéknak alapvető eleme az ütközés, hiszen a két csapat igyekszik megszerezni a korongot, hogy aztán az ellenfél kapujába csúsztassa azt. Így aztán elég sűrűn repülnek az emberek a plexire, vagy vágódnak egy nagyot a jégen. De talán éppen ezért, mert az agresszivitás is a jégkorong tartozéka, olyan népszerű, illetve élvezhető csapatsport.

Két csapat kell tehát hozzá, mindkettőben 5-5 mezőnyjátékos és 1-1 kapus van egyszerre a jégen, de nyilván kellenek cserék is szép számmal, hiszen eléggé kimerítő az ótvar nagy harcirucikban korcsolyázni 20 perceket. Éppen ezért, mert elég fárasztó tud lenni, előfordulnak teljes sorcserék, tehát az összes játékos átugrik a palánkon vagy simán lekorcsolyázik a pályáról, és jönnek helyettük a friss emberek. Ha jól emlékszem, erre mondta azt Knézy, hogy az egész csapatot kiállították :D

A játékosok kezében ott feszít a botjuk (nem kell rosszra gondolni), amikkel próbálják egymáshoz játszani a viszonylag kicsi, fekvő állapotban lévő fekete korongot, hogy aztán ha módjuk van rá, megsuhintsák a farát és belőjék azt a másik csapat hálójában. Közben az ellenfél nyilván védekezik, és igyekszik ellökni a támadókat, vagy legalábbis megszerezni a korongot, hogy ők támadhassanak. Ezen kívül, mint már említettem, eléggé be vannak öltözve, nem véletlenül. A sok ütközés, a kemény testi érintkezések azért fájhatnának védőruha nélkül, bár ugye sok esetben így is maradnak nyomai egy-egy koccanásnak. Ráadásul a korong se piskóta, elég durván kemény, és ha azzal minket eltalálnak, nagyon gyorsan megfekszünk. A kapusoknak még brutálabb védőfelszerelés kell, hiszen ők meg tudatosan (!) arra készülnek, hogy beleálljanak a korong útjába. Nem hiába mondják, hogy minden kapus zizi egy kicsit :) Védőkesztyű, lábvédő, atomgizda sisak, vállvédő... és még ki tudja, mi minden kell nekik, hogy életben lejöjjenek egy komolyabb meccs után. Ellentétben a floorballal, itt a kapusoknak is van ütőjük. A mezőnyjátékosoknak nem kell lábvédő, ellenben egy speckó nadrág igen, és a sisakjuk is másabb a kapusokéhoz képest. Kesztyűjük is van, hiszen az ütőt magabiztosan kell fogják az ütközésekkor is, és ugye a korong itt is fájdalmat okozhatna.

Akárcsak a fociban, itt is van les, csak itt egy picit másabb, mert a pálya harmadokra van felosztva. Háromszor 20 percet játszanak a jégkorongozók, a harmadok között pedig van egy kis pihi, amikor összeszedik a kihullott fogakat és megpróbálják letörölni a jégről a több tonnányi vért, ami a játékosokból a pályára hullott.

Nálunk, Magyarisztánban is egyre nagyobb érdeklődés övezi a jégkorongot, hála a magyar válogatott múltbéli sikereinek. Reméljük, hamarosan ismét a legjobbak osztályában játszunk! Mostanra már kellően sokan tudják, ki az a Szuper Levente, vagy a nemrég elhunyt legenda, Ocskay Gábor. Sajnos azonban a sikerek ellenére sincs elég olyan sportlétesítmény, ahol űzni lehetne ezt a nagyszerű sportot, ráadásul elég drága is, hiszen a rengeteg védőfelszerelés nem kevés pénzbe kerül. Plusz, az ütő fogyóeszköz, hiszen egy rossz szerelés, vagy valami ilyesmi, és reccs, oda lett. És akkor még nem szóltam a rengeteg sok cucc szállíthatóságáról: ennyi mindennel közlekedni a BKV-n elég nehéz, ha azonban van kocsink, akkor ez nem probléma. Ráadásul vannak ilyen táskák is, amikben minden eszköz elfér (körző, tolltartó, vonalzó stb.).

Mindezzel együtt is csak ajánlani tudom a jégkorongot, egyszer mindenképp ki kell próbálni, különösen azoknak, akiknek van korcsolyájuk, és tudják is használni :)

A floorball tulajdonképpen hoki - csak nem jégen, hanem parkettán, vagy valami máson, de semmiképp sem jégen :) Szerintem ezzel kb. elveszi a floorball a hoki legjobb részét, hiszen itt nem tudsz csúszkálni össze-vissza, hanem rohangálni kell.

Különbség az is, hogy a floorballban nincsenek meg a kőarc harcirucik (csak a kapusoknál), a vállvédő meg a többi finomság. Ám ezzel együtt is izgalmas és érdekes sport, ezt nem lehet tagadni. A lacrosse-hoz is lehetne hasonlítani, de mivel itt is, mint a hokiban, a földön kell tartani a korongot/labdát, így mégiscsak a hokihoz áll közelebb.

Jó fizikai kondíciót kíván ez a csapatsport, hiszen ha futni kell a labdával, akkor futni kell. Az ütők, amikkel irányítani kell a labdát az ellenfél kapuja felé elég hosszúak, ám azért így is előfordul, hogy hajolgatni kell, hogy az ember terelgetni tudja a lasztit, ez pedig kicsit öregasszonyosítja a játékot, mivel mindenki görnyedt háttal megy haza.

5 mezőnyjátékos és 1 kapus van minden csapatban, ők próbálnak meg valahogy gólt elérni. Akik kint rohangálnak, tehát a mezőnyjátékosok kezében van ütő, de se sisak, se semmi egyéb. Ellenben a kapusoknak nincs ütőjük (!), ám sisakjuk, és mindenféle védőfelszerelésük igen. A labda egyébként elég furcsa, műanyagból készül és lyukacsos, ha jól megsuhintják akkor nagyot tud ütni, ezért kell a kapusokat beöltöztetni, hisz első a játékosok egészsége.

A svédek és az amerikaiak is magukénak érzik a játékot, úgy vannak vele, mint mi és az oroszok a túró rudival: mindenki állítja, ő találta fel előbb. Az amcsik floorhockey néven, a svédek innebandy néven emlegetik, mégis a floorball elnevezés a közismertebb. Kis hazánkban 1989 óta van jelen ez a sport, akkor palánklabda néven regisztrálták, így nálunk ezen a néven is ismert. Élvezetes játék, meg kell hagyni, bár sokunk szerintem csak az általános iskolák felsőbb tagozataiban, esetleg a gimnáziumok tesióráin találkoztak vele személyesen. Tévében nem sokszor látni, az Eurosportokon azért néha el lehet csípni egy-egy meccset.

Speckó pályát nem igényel, ha kibérlünk egy tornatermet, amiben van két kisebb kapu, máris van hol játszanunk. Betonon azért necces lenne, parkettán vagy ilyesmin élvezhetőbb. Mint minden sportban, itt is van veszélyforrás. A South Parkból jól ismert szörny, a félig medve, félig disznó, félig pedig ember lény (a medvedisznóember) nagy rajongója a játéknak, így sok esetben megzavarja a játékot csupasz testével. Ennél talán nagyobb veszélyt jelentenek az ütők, mivel ugye mindenki próbálja a lyukas labdát elvenni tőlünk, ezért nem ritkák az ütések okozta lila foltok. Néha az egész küzdelem olyan, mint egy lézerkard párbaj műanyag botokkal.

Összességében tehát elmondható, hogy ha megvagyunk rá elegen, és megvan a szükséges felszerelése mindenkinek, akkor egy jó kis játék kerekedhet belőle :)

A foci egy nagyszerű játék, mely profi szinten már a XIX. század második fele óta jelen van az emberiség történetében. Ugyan a sport maga Angliából ered, mára azonban az egész világon elterjedt, és joggal mondhatjuk, hogy a leghíresebb sportolók szinte mind focisták. Sőt, egyes játékosok még politikai szereplőkké is váltak, amolyan sportnagykövetek lettek.

A játék népszerűsége a viszonylagos egyszerűségéből ered, bárki játszhatja, szinte bárhol, csak két kapu és egy laszti kell hozzá. Más kérdés, hogy ahhoz, hogy profi szinten űzzük a focit, már bíró is kell, speckó cipők, partjelzők, és az sem árt, ha a pálya fel van festve. Szintén nem hátrány, ha a labda nem olyan, mint a lufi, tehát legyen rendesen felfújva, de azért ágyúgolyónak se kell lennie.

Rengeteget változott az évek alatt a foci, főleg gyorsaságban. Már nincs annyi ideje a játékosoknak a pályán a gondolkodásra, tulajdonképpen ösztönösen kell tudniuk, hova kell passzolni, merre kell futni. Nincs idő felnézni, legalábbis viszonylag ritka (ez persze ellenfélfüggő). Technikailag képzettebbek a focisták, és a régi, kialakult posztok is lassan eltűnnek, hiszen a jó csatár már hátul is meg kell állja a helyét, tudnia kell a tizenhatoson belül becsúszva szerelni. Ugyanez igaz a védőkre, tudniuk kell magukat gólhelyzetbe hozni és eredményesen játszani.

A foci játszható betonon, salakon, füvön, műfüvön, tehát bármilyen pályán. A forró, folyékony láván talán nem, de ki tudja, mit hoz a jövő. Fontos a focisták védelme is, éppen ezért hívták életre a sípcsontvédőket, melyek nélkül a bíró nem engedi fel a nagypályás meccsekre a játékosokat.

A foci feltalálásakor egy végtelenül egyszerű játék volt, mára viszont a sok szabály és a játékosokkal szembeni sokasodó elvárások miatt kellően bonyolult lett. Hogy ez ártott-e a foci szépségének? Aligha. Szurkoljon az ember bárkinek, bármelyik csapatnak bármelyik bajnokságban, örömét leli a szurkolásban és a csapatában, és közösséget vállal a hasonlóan gondolkodóakkal. Normális esetben barátságok születnek az azonos focicsapatnak szorítók között, és egészséges rivalizálás alakul ki az ellenfelek szurkolótáboraival. Jellemformáló sport, bizonyos helyeken már-már vallás, így a mai világban joggal nevezhetjük a Föld legnépszerűbb játékának/sportjának.